A már meglévő épületekben az utólagos radonmentesítésnek több módja lehetséges:

A helyiségek szellőztetésének növelése

• megfelelő természetes szellőzés biztosítása a meglévő növelésével
• a szellőzés mértékének mesterséges növelése pl. légcserélő berendezéssel

A talaj radon épületbe jutásának megakadályozása

• a radonos talaj levegő elszívása vagy elvezetése az épület alól
• a talaj és az épület érintkező felületeinek szigetelése
• túlnyomás létrehozásával a beltérben légcserélő berendezéssel

Az építőanyag eredetű radonforrás eltávolítása

• a nagy radon kibocsátású építőanyag (pl. salak feltöltés, salakbeton fal) eltávolítása, illetve kiváltása más anyagokkal

Épületek tervezésekor érdemes megmérni az építési terület talaj radon-potenciálját (azaz a radon kibocsátó képességét). Ha az túl magas (a radon-koncentráció meghaladja a 30-40.000 Bq/m³ értéket és a talaj gázpermeábilitása közepes vagy nagy), akkor már az épület tervezésekor javasolt a radonnal szembeni védekezés kialakítása (pl. megfelelő szigetelés tervezése, talaj szellőztető-csőrendszer kiépítése, vagy pince tervezése az épület alá).

Minden épületben jelen van a radon bizonyos koncentrációban. A kérdés az, hogy mekkora ez a koncentráció. Egyszerű mérésekkel ez könnyen megállapítható.

A beltéri radonvizsgálatok során kisméretű passzív eszközök, úgynevezett radon nyomdetektorok kihelyezése szükségesotthoni vagy munkahelyi környezetben, összesen egy éven keresztül, három havonta cserélve azokat.

A detektorok kezelést nem igényelnek, nem foglalnak nagy helyet és nem bocsátanak ki magukból sugárzást vagy kémiai anyagot. A kihelyezéseknél nagyon fontos, hogy az újabb detektorok a csere után is ugyanoda legyenek téve és ne legyenek mozgatva a következő cseréig. Ezen kívül szükséges, hogy a kihelyezés és a cserék is pontosan dokumentálva legyenek. További információk az Országos Radon Program menüpontban.

Amikor a radon bomlása a levegőben történik, a bomlástermékei a levegőben lebegő porszemcsék (aeroszolok) felületére tapadnak ki. A levegővel belélegezett porszemcsék méretüktől függően kiülepednek a tüdő hörgőinek a falára, és így a szemcsékre tapadt leányelemek közvetlen közelről, nagy intenzitással sugarazzák be a tüdő hámsejtjeit. Ez belső sugárterhelést okoz. A tüdő hámszövetének besugárzása pedig a besugárzás dózisával arányosan megnöveli a tüdőrák kialakulásának a kockázatát.

Régóta ismert a radon tüdődaganatokat okozó hatása uránbányászok körében. A legutóbbi évtizedek széleskörű nemzetközi vizsgálatai azonban azt is bebizonyították, hogy a talajból és az építőanyagokból a lakásokba, építményekbe beszivárgó radon olyan mennyiségben fordulhat elő, amely jelentősen megemelheti a tüdőrák kialakulásának kockázatát, erről bővebben: Radon és az egészség.

FONTOS: a betegség esetleges kialakulásához csak hosszú évekig, évtizedekig tartó folyamatosan magas radon szintnek való kitettség vezethet!

A radon egy színtelen, szagtalan, emberi érzékszervekkel nem észlelhető radioaktív nemesgáz, amely a talajban lévő uránból származik és észrevétlenül bejuthat az épületekbe.

A szabadban és az épületek nagy részében a radon-koncentráció rendkívül alacsony, így nincs egészségre ártalmas hatása. Az épületbe a radon elsődlegesen a talajból, másodlagosan az építőanyagból jut be, és bizonyos esetekben (különösen pl. a pince, vagy alagsori szinteken) felhalmozódhat, és idővel egészségügyi kockázatot jelenthet.

A radon-koncentráció beltéri levegőben mért éves átlagos felső viszonyítási értéke lakó- és középületekben, munkahelyeken 300 Bq/m³ (Bq=Becquerel, az aktivitás mértékegysége. Ejtsd: bekerel.).

Összehasonlításként, a hazai lakóépületek átlagos radon koncentrációja korábbi felmérések szerint 128 Bq/m³, míg a szabadban kb. 10 Bq/m³.

A „sugárzás” szót meghallva általában valami ijesztő, káros dologra gondolunk. Pedig a radioaktív sugárzás a Föld keletkezése óta jelen van és része, alakítója életünknek.

A természetes sugárzásért részben a Föld keletkezése óta a földben található hosszú felezési idejű, le nem bomlott természetes eredetű radioaktív izotópok felelősek.

A radon és a belőle keletkező bomlástermékek belégzésétől származik a természetes sugárterhelésünk legnagyobb része.