A történelmi múlt, a radon felfedezése
Ugyan a radont csak 1900-ban fedezték fel, de a hosszan tartó káros hatását mintegy 300 évvel korábban már leírták. Az 1520-as években Georgius Agricola német orvos és geológus szerint a helyi bányászok körében halálos kimenetelű tüdőbetegségek nagyon gyakoriak voltak.
Paracelsus svájci orvos és tudós a XVI. század elején tanulmányozta a kelet-európai Erz–hegység föld alatt dolgozó bányászait, és azt találta, hogy sok bányász tüdőbetegségben halt meg. Arra a következtetésre jutott, hogy a munkások haláláért a bányákban jelen lévő por és gázok voltak a felelősek.
1879-ben két orvos, Harting és Hesse megállapította, hogy a halálozási arány Németországban és Csehszlovákiában dolgozó uránbányászok között a tüdőrákos megbetegedések aránya 75% -os volt. A több mint 10 évet dolgozó német bányászoknál kialakult az ún. Erz-hegyi betegség, amelyet később tüdőrákként azonosítottak. 1921-ben Margaret Uhlig volt az első, aki azt gyanította, hogy a rádium kibocsátása lehet az oka a tüdőrák kialakulásának.
1924-ben Ludewig és Lorenser úgy vélték, a bányászok tüdődaganatát a bányákban lévő radon gáz okozhatja. 1924-1932 között a csehországi Joachimstal és a németországi Schneeberg rádiumbányáiban megfigyelték, hogy gyakoriak a tüdődaganatos megbetegedések. Azt feltételezték, hogy a tüdődaganatok kialakulásának hátterében a radon-koncentráció állhat.
Bale (1951) és Harley (1952) voltak az elsők, akik rámutattak arra, hogy a légutakban lerakódott radon bomlástermékek által kibocsátott alfa-sugárzás veszélyes, tüdődaganathoz vezethet.
1956-ban Bale és Shapiro meghatározták a belélegzett, és a tüdőben felgyülemlett radon bomlástemékek által indukált dózist. A radon mérések tehát egyre fontosabbá váltak.
Hogyan kerül a radon az épületbe?
A radon a ház helyiségeinek levegőjébe a talajból az aljzaton, valamint a talajfelszín alatti alagsori és szuterén részek falán keresztül és az építőanyagból közvetlenül tud bejutni. A talajfelszín alatti részeknél a radon a szerkezeti anyagok pórusain, illetve repedésein át jut az épületbe. A vezetékes víznek is van radon tartalma. A vízben oldott radon legnagyobb része használat közben (pl. zuhanyzáskor, mosogatáskor), szabad levegővel érintkezve kidiffundál a levegőbe. Egy csekély dózist a vízben oldott radon lenyelésétől is elszenvedünk, azonban ennek mértéke elhanyagolható a belégzésből származó dózishoz képest. Valamekkora radon-koncentrációja a vezetékes földgáznak is van.
A radon épületbe jutásának lehetséges útvonalai
A talaj, mint radonforrás
Több tényező is befolyásolja egyszerre azt, hogy a talajból az épületbe mennyi radon jut be. Meghatározó a talaj, illetve a kőzet összetétele, porozitása, radioaktivitása, permeábilitása, nedvesség tartalma. Ezektől függ a talajszemcsék közötti pórustérben kialakuló radon-koncentráció. Egyes talaj típusok (pl. a homokos, löszös talajok) a levegő számára könnyebben átjárhatók, míg a tömörebbek (pl. az agyagos talajok) nehezebben. A két tényező (a pórustérben lévő radon mennyisége és a talaj átjárhatósága a levegő számára) együttesen határozza meg a talaj radon potenciált (másként „geogén radon potenciált, GRP”).
A radon a talajból az épületbe legkönnyebben a nagyobb réseken keresztül (pl. repedések mentén, csővezetékek belépési, fal áttörési pontjánál) szabad áramlással, ún. konvekcióval, a kisebb repedéseken, pórusokon keresztül lassabban, diffúzióval jut be. A diffúzió hajtóereje az épület alatti talaj és a beltéri levegő közötti léghőmérséklet és légnyomáskülönbség. Rendszerint az épületben alacsonyabb légnyomás van, ami egy szívó hatást eredményez a talaj irányából az épület belseje felé.
Felhasznált irodalom
George, A C (2008) World History Of Radon Research And Measurement From The Early 1900's To Today AIP (American Institute of Physics) Conference Proceedings 1034, 20
Homoki Zs., Szigeti Á., Rövid idejű beltéri radon mérések tapasztalatai és javaslat az értékelés módszerére, Sugárvédelem, XIV. 2. pp 1-15 (2021)
