Természetes fürdővíz

A természetes fürdővizek – beleértve a sós, az édes és a brakkvizeket is – minőségi követelményeire vonatkozó közös európai szintű szabályozás a 2006/7/EK irányelv. Ezt az irányelvet a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint a természetes fürdőhelyek kijelöléséről és üzemeltetéséről szóló 78/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet ültette át a magyar jogrendbe.

Magyarországon közel 300 azonosított természetes fürdővíz található, ezek közül több mint 140 a Balatonon. A nagyobb víztestek közül a Velencei-tónál és a Tisza-tónál, a Duna felső folyásán Győrnél, és a Dunakanyarban, valamint a Tisza szinte teljes szakaszán találkozhatunk természetes felszíni vizes strandokkal, de kisebb vízfolyások, bányatavak és víztározók is alkalmasak lehetnek a fürdőzésre.

A természetes fürdővizek minősítése négy év (a legutolsó négy fürdési idény) eredményei alapján történik. Az üzemeltetők által megbízott laboratóriumok minden évben négy mintát vesznek, egyet a fürdési idény megkezdése előtt, majd legalább havonta egyet-egyet. Nyolc hétnél rövidebb idény esetén 3 minta is elegendő. A mintákban a szennyvíz eredetű szennyezést jelző baktériumok (E. coli és Enterococcus) számát vizsgálják.

Az értékelés során így 16 (vagy 12) minta eredményét veszik alapul. Amennyiben nincs elegendő minta (pl. mert a fürdőhely újonnan létesült, vagy elmaradtak mintavételek), a fürdővíz a „nem minősíthető” kategóriába sorolható.

A minősítés statisztikai módszerrel történik, amely nem csak a baktériumok számát, hanem az ingadozás mértékét (szórás) is figyelembe veszi. A kapott minőségi kategória (kiváló, jó, tűrhető vagy kifogásolt) azt mutatja, hogy milyen valószínűséggel fordul elő szennyezés a fürdőhelyen. Kiváló vízminőség mellett nagyon ritkán, kifogásolt minősítésű fürdővizeknél olyan gyakran, hogy a fürdés már nem biztonságos, bár ez sem jelenti azt, hogy folyamatosan rossz a vízminőség az adott strandon.