Az olajfafélék közé tartozó kőriseknek, hazai képviselőik mellett, mint pl. a magas kőris (F. excelsior, lásd a baloldai képen), a virágos kőris (F. ornus, lásd a jobboldali képen) és a magyar kőris (F. a. danubialis), igen sok észak-amerikai és ázsiai képviselőjét ültetjük. A kőriseket korábban elsősorban parkfaként és fasorokban alkalmazták; a virágos kőris alacsonyabb növésű, dúsan virágzó változatai például a parkok szárazabb térszíneinek közkedvelt színfoltjai voltak. Ma elsősorban az érdekesebb, illetve ősszel színes fajokat keresik, már kertekbe is (pl. fehér kőris – F. americana). Térségünkben a nemzetség „fekete báránya” az özönfajként terjedő, intenzív sarjadzásra képes, nehezen megfékezhető amerikai kőris (F. pennsylvanica), ennek ültetését kertekben is javasolt kerülni. Beporzási stratégiájuk változó, a magas kőris például a megtermékenyítést a szélre bízza, míg a virágos kőris ezt részben a rovarokkal „végezteti el”. A kőrisek lombfakadás előtt nyílnak, rövid szezonjuk alatt (március-április) igen jelentős mennyiségű pollent termelnek, virágporuk az erős allergének közé tartozik, így telepítésük feltétlenül körültekintést igényel. Csökkent pollentermelésű fajták is beszerezhetők, inkább ezeket ültessük. A klímaváltozással hazánk is alkalmas élőhellyé válik a kőris rokona, az olajfa (Olea europea) számára. Az olajfa nagy mennyiségű pollent termel, a mediterrán térség fő allergénjének számít. Ne ültessük! A nemzetség néhány fajára jellemző, hogy nedvükkel való rendszeres vagy huzamosabb érintkezés irritáló hatású lehet, akár bőrgyulladást is kiválthat.
Állatok: Egyes állatoknál a levelek vagy a termék rágása nyálzást, hányást, hasmenést, levertséget és izomrángást okozhat.
