A színlátás zavarai

A színtévesztés az alkalmasság minősítése szempontjából évtizedeken keresztül az egyik a legnagyobb vitát kavaró elváltozás volt a COLORLITE színkorrekciós lencsék 1993. évben történt világszabadalma előtt. Több mint egy évtized kellett, hogy a munka világában elfogadott legyen, így esélyegyenlőséget adva a színtévesztő személyeknek, hogy a legtöbb jó színlátást igénylő szakmákban alkalmasok legyenek.

Több mint 300 éve Newton a prizmán áthaladó fény, a látható fényt (380-780 nm-es elektromágneses sugárzás) 7 színre bontotta, ma már a nyolcadik bíbor szint (vörösből és ibolyából tevődik össze) is hozzátéve és körbehelyezve kapjuk a színkört, amelyből az egymással szembe lévő színek egymással keveredve fehéret képeznek. Az eltelt évszázadok során matematikusok, fizikusok, orvosok, mérnökök, valamint az utóbbi 40 évben genetikusok és szakmérnökök innovációs kutatási területe.

A Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság (CIE) 1931-ben kezdte el a színekkel kapcsolatos terminológia és a színmérés szabványosítását.

 A látható fény elektromágneses spektrumára az emberi szem retináján a csapokban 3 fotoreceptor van, amely az ultraviola-kék, a zöld és a vörös színre érzékenyek. Sejtszinten a fotopigmentben létrejövő biokémiai folyamatok (fototranszdukció) eredménye a sejtből kiáramló pozitív/negatív töltésű ionok kiáramlását indukálja, amely a retina következő három sejtréteg kapcsolatai alapján indukció/inhibitor jellegű elektromos áramlást okoz a ganglion (dúcsejt) sejtekig, melyek a látóideg felé közvetítenek elektromos impulzust.

Tehát a csapok az őket érő fény spektrális érzékenységüknek megfelelő mértékben elnyelik, és az elnyelt energia a csapok fényérzékeny pigmentjét lebontja, a bomlástermék a csapokhoz csatlakozó idegvégződéseket ingerli és az inger frekvencia kódolással továbbítódik az agy látóidegközpontjába. A protán, a deután és a tritán egymáshoz viszonyított értékei alapján alakul ki a színérzet, amely a színárnyalatok végtelen sorát jelenti a harsány, rikító színektől a halvány, finom árnyalatokig: a sötét színektől a világos, csillogó színekig. Mivel mindhárom érzékelő receptor kb. 100-120 világosságfokozat megkülönböztetésére képes, a megkülönböztető színárnyalatok száma mintegy 1-2 millió. A szuperszínlátók akár 4 millió színárnyalatot különböztetnek meg, a színtévesztők a színtévesztés súlyosságától függően többszázezer színárnyalat megkülönböztetésére képesek.

A fényérzékeny pigment nem csak lebomlik, hanem folyamatosan újra termelődik. A bomlás és újratermelődés a megvilágítás szintjétől függő egyensúlyi állapot kialakulásához vezet, az emberi szem így képes alkalmazkodni a környezete fényviszonyaihoz és ez az adaptációs képesség.

A veleszületett színtévesztés genetikai rendellenesség, típusai a következők:

  1. Rendellenes színlátás (anomáliás trichromazia): protanomalia, deuteranomalia és tritanomália. X kromószoma Xq28-as régiójában a OPN1LW-, OPN1MW-, OPN1SW opszin génhibja, recesszív öröklődés menettel.
  2. Részleges színvakság (dichromázia): protanopia, deuteranopia, tritanopia. Adott receptor funkcióképtelensége. A protanopia és deuteranopia X kromoszóma Xq28-as régiójában az OPN1LW, OPN1MW génhiba, recesszív öröklődés menettel. A tritanopiát a 7q31.1 kromoszóma OPN1SW génhiba a felelős, 3 fenotípusa van és autoszomálisan öröklődik.
  3. Monokromázia. Csak egyetlen csaptípus működik (leggyakrabban a kék), autoszomális domináns öröklődés Klinikailag: nystagmus, gyenge látás (visus 0,25-0,5), fájdalmas fotófóbia jellemzi.
  4. Teljes színvakság: egyetlen csaptípus sem működik, csupán az éjszakai pálcikalátást biztosító rhodopszin van. Autoszomális recesszív öröklődés menettel, a és 8. kromoszoma génhiba okozza. Klinikailag: csökkent látásélesség (visus 0,1-0,2), kifejezett fényérzékenység, nystagmus.

A retina distrophiák nagyon ritka előfordulási arányú genetikai betegségek, súlyos    színtévesztés mellett rendkívüli heterogén genetikai korképekkel: acromatopszia, Stargardt-féle macula degeneratio, vitteliform maculadistrophia, X-kromoszómához kötött juvenilis          retinoschisis, Leber féle herediter opticus neuropathia, retinitis pigmentosa. 

A szerzett színlátás zavara előfordulhat: szembetegségekben (opticus neuritis, atrophia n. optici, pappilitis, trauma, macula degeneratio, fundus flavimaculatus, glaucoma, catarcta, diabetes mellitus, retina decollatio, chorioretinitis, papilla oedema, sclerosis multiplex, hepatopathia), gyógyszerek (orális antidiabetikumok, tuberkulosztatinok, erythromycin, chlorokin, indomethacin, digitalis, orális fogamzásgátlók, Parkinson és Alzheimer kór therápia, leukémia kemotherápia), veszélyes vegyi anyagok ( higany, karbon disulphid, etanol, aceton, aromás szénhidrogének), alkohol, cannabis, dohány, étrendkiegészítők esetében.

A színlátás vizsgálatának módszerei

Az alkalmasságot véleményező alapellátás orvosa pszeudoizokromatikus teszttel vizsgálja a vörös-zöld színlátást (ISHIHARA, Velhagen). A teszt eredménye deuteranomalia vagy protanomália, deuteranopia vagy protanopia. További szemészeti szakvizsgálatra irányítja, ahol anomaloszkopos vizsgálattal ugyanazon vörös-zöld anopiát vagy anomáliát diagnosztizálnak, valamint színkeverési arányt számolnak (Anomáliás quotiens AQ). A Nagel anomaloszkopia eredménye normál színlátónál AQ= 3 (vörös/zöld 45/15). 3 alatti a zöld színtévesztő, 3 feletti arány a piros színtévesztésre utal, minél távolabb esik a 3-as értéknél annál súlyosabb színtévesztés mértékéről kapunk eredményt. Hazánkban egyéb használt anomaloszkópok: Heidelbergi anomaloszkóp, az Oculus cég HMC anomaloszkópja. Az AQ normál értéke változó ezeknél a műszereknél, a lelet tartalmazza. 

Színsorba rakó teszt (Farnsworth, Lantony): a vizsgálat eredménye alapján a színtévesztés enyhe, középsúlyos és súlyos csoportba sorolható; az eredmény a vörös-zöld színtévesztés mellett értékelhető a kék színtévesztésre is.

A COLORLITE színkorrekciós szemüveg atlasza (Color Vision Test) három csoportba sorolja a színtévesztés mértékét (enyhe, középsúlyos, súlyos), értékelése alapján kiválasztható a 10 lencse páros közül a megfelelő színkorrekciós lencsét (D10., D15., D20., D25., D30., P10., P15., P20., P25., P30.).

Hasonló korrekciót vagy akár jobbat lehet elérni a COLORON legújabb fejlesztési színkorrekciós lencsével.

A szakmai alkalmasság másodfokú vizsgálatnál a fenti vizsgálati módszereket alkalmazzuk és a Szakmajegyzék szakmáira (kivétel a közlekedési ágazat egyes szakmái) a véleményezés az alábbiak szerint történik:

  • Nagyon enyhe színtévesztő: Alkalmas, de a szakmai gyakorlati tevékenysége során amennyiben a szakoktató a szakmához szükséges színfelismerési/ szín elkülönítési zavart észlel, úgy COLORLITE vagy COLORON színkorrekciós szemüveg használata szükséges.
  • Középsúlyos- súlyos színtévesztő esetében: ALKALMAS, COLORLITE vagy COLORON színkorrekciós segédeszközös viselése mellett.

A légiközlekedésben (pilóta, légiforgalmi irányító) nem elfogadott a színkorrekciós lencse és kifogástalan jó színlátás szükséges. A polgári légiközlekedésben a három egészségügyi csoportból csak a 2. csoportban alkalmas a színtévesztő, de csak nappali munkavégzésre.

 A vízi közlekedésben (hajózás, tengerészet) kifogástalan jó színlátás a követelmény, nem engedélyezett színkorrekciós segédeszköz használata.

A vasútközlekedés szakmáiban kifogástalan jó színérzékelés szükséges, a színkorrekciós lencse nem elfogadott.

A hazai közúti közlekedésben a színkorrekciós lencse elfogadott (másodfokú egészségügyi alkalmasság vélemény a Kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatási szerv orvosszakértői végzik szemészeti szakvélemény alapján) a hivatásos (2.csoport gépjárművezetői engedély) PÁV.III. áruszállítás-, valamint a PÁV II. belföldi személyszállítás gépkocsivezetőinél.  A PÁV I. kategória gyorsan haladó megkülönböztetett jelzésű gépjárművezetőknél (tűzoltó, mentő gépjárművezető) kifogástalan jó színlátás szükséges, a színkorrekciós lencse nem elfogadott. A belügyminiszter irányítása alá tartozó hivatásos rendészeti és rendvédelmi állománynál csak a színvakság (anopia) képez kizáró okot.  2. csoport PÁV I. rendőrségi gépjárművezető lehet az anomaloszkópos vizsgálattal igazolt anomáliás.

Minden jog fenntartva © 2026 Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ